Soron következő eseményeink

2017.október 7-én került megrendezésre a II.Ister-Granum Kupa Esztergomban. Külön köszönet illeti a helyi önkormányzatot, hogy anyagilag is támogatta az esemény létrejöttét, hogy ebben a szép városban is hagyománnyá válhasson ez a verseny. Külön öröm, hogy a helyszín közvetlenül az Esztergomi bazilika szomszédságában kapott helyet. A versenyre Budapestről, Szombathelyről, Esztergomból és Szlovákiából is érkezett nevezés. Végül a helyszínen 20 versenyző köztük egy angol játékos is regisztrált és szállt versenybe a helyezésekért és az ajándéktárgyakért. Az ínyencek is örülhettek, mert minden indulónak ajándék sütivel kedveskedtek a szervezők.

Két 10 fős csoportban zajlott a selejtező, ahol a csoportokon belül körbejátszás alapján dőlt el a továbbjutás. A csoportok első 6-6 játékosa jutott a középdöntőbe.

 

A középdöntőbe továbbjutott versenyzők az elért pontszámuknak megfelelően a következők:

A” csoport: pont/20-as

  1. Berzlánovich Krisztián 53/52

  2. Nagy Péter 51/56

  3. Létay Dániel 47/57

  4. Soós Klára 41/55

  5. Retkes Attila 41/53

  6. Béni András 37/45

 

B” csoport: pont/20-as

  1. Berzlánovich Attila 54/72

  2. Salamon Dóra 48/60

  3. Rimár Zsolt 48/60

  4. Vodicska Ferenc 48/41

  5. Süttő Gábor 45/39

  6. Broderick Stuart 36/47

 

A listából is látszik, hogy milyen nagy jelentősége van a 20-as találatoknak a továbbjutást illetően.

A továbbjutásból kiesett versenyzők a helyezésüknek megfelelően két 4 fős csoportban helyosztó játszmákkal döntötték el a végső helyezésüket.

A középdöntőben a legjobb 12 játékos már csak a selejtező másik csoportjából továbbjutott játékosokkal játszottak, összesen 6 játszmát. A saját csoportból továbbjutott játékosok továbbvitték egymás elleni selejtezős pontszámukat. Innen a legjobb 8 játékos jutott tovább, hogy kieséses formában döntsék el a továbbjutást.

 

A továbbjutott versenyzők az elért pontszámuknak megfelelően a következők:

  1. Berzlánovich Krisztián 63/99

  2. Berzlánovich Attila 104

  3. Rimár Zsolt 50/71

  4. Létay Dániel 49/60

  5. Nagy Péter 47/60

  6. Salamon Dóra 42/75

  7. Vodicska Ferenc 42/54

  8. Béni András 38/51

 

A legjobb 8 játékos párosítása és eredményeik a 8. pontig zajló játszmákat követően:

Rimár Zsolt – Salamon Dóra 8:0

Berzlánovich Attila – Vodicska Ferenc 8:0

Berzlánovich Krisztián – Béni András 8:0

Nagy Péter – Létay Dániel 8:6

 

Az elődöntőbe továbbjutott versenyzők és eredményeik:

Berzlánovich Attila – Rimár Zsolt 8:6

Berzlánovich Krisztián – Nagy Péter 8:2

 

A bronzjátszma eredménye:

Rimár Zsolt – Nagy Péter 7:1

 

A döntő eredménye:

Berzlánovich Attila – Berzlánovich Krisztián 9:5

 

Ezzel a II. Inster-Granum Kupa első hat helyezettjének a névsora következő:

  1. helyezett Berzlánovich Attila

  2. helyezett Berzlánovich Krisztián

  3. helyezett Rimár Zsolt

  4. helyezett Nagy Péter

  5. helyezett Létay Dániel

  6. helyezett Salamon Dóra

 

Gyerek kategória:

  1. helyezett Broderick Tamás

  2. helyezett Béni Bálint

  3. helyezett Retkes Ábel

 

Különdíjasok:

Berzlánovich Attila legtöbb 20-as az alapszakasz alapján

Salamon Dóra legjobb női versenyző

Vodicska Ferenc legjobb regionális versenyző

 

További helyezések:

  1. Vodicska ferenc

  2. Béni András

  3. Soós Klára

  4. Süttő Gábor

  5. Retkes Attila

  6. Broderick Stuart

  7. Osvai Zoltán

  8. Horváth Zoltán

  9. Horváth Zoltán

  10. Béni Bálint

  11. Retkes Ábel

  12. Horváth Ábel

  13. Retkes Áron

  14. Retkes Samu

 

Gratulálunk a helyezetteknek és további jó felkészülést az elkövetkező versenyekhez!

  • All
  • Crokinole
  • Krokinole
  • Verseny
  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
load more hold SHIFT key to load all load all